
Az alábbi videón egy elcsúszott gumiabroncs látható. Ez annyit jelent, hogy a gumi szerkezete eldeformálódott. Ennek oka lehet a szerkezet elöregedése, egy nagy kátyú de a forgásirány változása is.
Egy elöregedett, kopott abroncs amely már nem gurul tovább…



Fellélegezhetnek az autósok: jóval kevesebb kátyú, hosszabb élettartam, nagyobb terhelhetőség és kisebb nyomvályúsodási hajlam – ezek a fő erényei a Mol új útburkolati termékének, a gumibitumennek, amelynek gyártását nyáron kezdik meg a Zalai Finomítóban.
A bitumen és használt gumiabroncsokból nyert gumiőrlemény felhasználásával készülő útburkolati anyag előállítására már épül a kísérleti üzem, amely a tervek szerint évente ötezer tonnát állít majd elő ebből a különleges termékből. Élesben először a százhalombattai finomítón belüli 1. számú főút és a Mol zalaegerszegi kísérleti üzeméhez vezető bekötőút idei felújításához használják a gumibitument. A projekt legfőbb hozadéka az, hogy a gumibitumen alkalmazásával a hagyományosan készülteknél lényegesen jobb minőségű és hosszabb élettartamú utak épülhetnek Magyarországon és akár a környező országokban is.
A hagyományos bitumenes úthoz képest a gumibitumenesnél nagyobb a terhelhetőség és kisebb a nyomvályúsodási hajlam és a menetzaj, továbbá a jobb tapadás révén biztonságosabb a közlekedés. Ráadásul csökken a kátyúk kialakulásának esélye, mert a hagyományosnál jobban tapadó úton nem alakulhatnak ki ezek a jármű- és idegromboló gödrök.
A Mol mintegy tíz éve kezdett el dolgozni a külföldön már bevált útépítő anyag, a gumibitumen hazai gyártásának megvalósításán. Az USA egyes államaiban (Arizona, Texas, Kalifornia stb.) az útépítési alkalmazása több évtizedes múltra tekint vissza. Ott azonban az építés helyszínén készítik, s ez azzal jár, hogy néhány órán belül fel kell használni a gumiszemcsék kiülepedése miatt. A magyar – a normál útépítő bitumennel közel azonos módon kezelhető – találmányt ezzel szemben nagyüzemileg állítják elő, s a hagyományos bitumenekkel azonos módon és távolságra szállítható és használható fel.
A csaknem 300 millió forintos projekt keretében – amelyhez a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 2010-es pályázatán 128 millió forint támogatást nyertek –, a Mol kisvállalkozásokkal fogott össze a kémiailag stabilizált gumibitumen előállítása érdekében. A Pannon Egyetemmel közös kutatás, majd a kísérleti laborvizsgálatok eredményeként az új anyag kipróbálására 2004-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Veszprémben, 2008-ban pedig Gyálon került sor, két útépítő alvállalkozó közreműködésével. Ezzel kölcsönösen eredményesen használták ki a teljes innovációs lánc, a legszélesebb körű kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködés lehetőségeit is.
Szerző: Világgazdaság Online
Sajnos sokszor nem lehet megállni rögtön a defekt észlelése után, viszont tapasztalatból mondom, hogy általában nem szerelik le a problémás kereket, inkább eljönnek a szervizhez lapos gumival. Ennek lehet a következménye az is, hogy az abroncsot le kell selejtezni.
Arra is van példa, hogy már olyan öreg a gépkocsira szerelt abroncs, hogy nem bírja tovább.
A lenti képek között túlterhelés miatt tönkrement abroncs is látható:







Ha van mód, akkor a defekt észlelése után mihamarabb álljunk meg és szereljük fel a pótkereket, hisz erre való. A defektes abroncsot mielőbb javíttassuk meg szakemberrel.
Tartsuk be az abroncs maximális terhelhetőségét és ne lépjük azt túl! A terhelhetőségi táblázatot itt megtekintheti.
Ha az aboncs már túl öreg, akkor kiritkulhat, elveszti rugalmasságát, tapadó képességét… Egy új abroncs megtérül ami a biztonságot illeti és azt se felejtsük el, hogy ez egy hoszabb távú beruházás, több évre szól.
ADAC 2012-es nyárigumi teszt
Közeleg a jó idő és rendben megjöttek az ADAC szokásos teszteredményei is. Idén három méretben tesztelték a nyári gumikat:

165/70 R14-es méretben két kevésbé népszerű abroncs is bekerült a legjobbak közé. Az Apollo Amazer 3G Maxx vizes úton kapott legjobb pontszáma, míg a Barum Brillantis 2 a kiegyensúlyozott teljesítménye miatt kapott “jó” értékelést.
A két rivális modell, a Michelin és a Continental, tulajdonságaikat tekintve helyet cseréltek egymással: a ContiEcoContact 5 remekel kopás és üzemanyag fogyasztás területén, de elmarad a Michelin Energy Saver vizes úton nyújtott teljesítményétől.
A “kielégítő” értékelést 9 abroncs érdemelte ki. A legtöbb ezek közül a vizes úton történő gyengébb teljesítmény miatt került ebbe a kategóriába.
Az Infinity inf-030 különösen hosszú fékútat produkált nedves úton, ami egyértelmű gyengeség. Vészfékezésnél 100 km/h-ról, a holtpontnál még 20 méterrel hosszabb a fékút ezzel az abronccsal. Amikor például a Pirelli gumikkal szerelt kocsi már megáll, az Infinity gumikkal szerelt még 47 km/h-val halad.
ADAC tanácsa:
Ha a nedves útra keresünk jó tulajdonságú abroncsot, akkor válasszuk a Michelin Energy Savert, vagy az Apollo Amazer 3G Maxx-ot.
Ha az alacsony üzemanyag fogyasztás fontos számunkra, akkor a Continental ContiEcoContact 5 lesz a megfelelő választás.
Ha a jó kopási tulajdonság a fő cél, akkor a jó választás: Fulda EcoContorl, Continental ContiEcoContact 5, Goodyear DuraGrip.
Zaj és komfort szempontjából a következő abroncsok javasoltak: Continental ContiEcoContact 5, Michelin Energy Saver, Goodyear DuraGrip.

A V sebességű abroncsok közül a legnagyobb piaci részesedése a 205/55 R16-os méretű abroncsoknak volt, ezért ebből a méretből tesztelt az ADAC 15 fajtát.
5 abroncs érdemelte ki ebben a méretben a “jó” minősítést. A Continental ContiPremiumContact 5 különösen jól teljesít a biztonsággal kapcsolatos tulajdonságokban, míg a Goodyear OptiGrip a kimagaslóan jó kopásállóságával tűnik ki a sorból. A Dunlop SP Sport Fastresponse különösen száraz körülmények között nyújt jó minőséget, míg a Bridgestone Turanza T001 magas fokú biztonságot kínál és segít az üzemanyag takarékosságban is. A Semperit Speed-Life pedig minden kritriumban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt.
A 10 “kielégítő” minősítést kapott abroncs legalább egy kritériumban hiányosságokat mutat. A legtöbb hiányosság vízes úton illetve a kopás tekintetében mutatkozik meg. A Kumho Ecsta HM (KH31) viszont mindkét területen rosszabb teljesítményt nyújt.

Szabadidőautó kategóriában a legnagyobb arányban értékesített méret a 215/65 R16-os volt, ezért az ADAC csoport ezt tesztelte.
A “jó” minősítés a Continental Cross Contact UHP és a Pirelli Scorpion Verde érte el. Mindkettő jó teljesítmény mutatott a biztonsággal kapcsolatos elvárásoknál.
Mivel vizes úton hiányosságai voltak a Goodyear EfficientGrip 4×4 SUV, a Hankook Dynapro HP és a Bridgestone Dueler Sport HP-nak is, így csak kielégítő minősítést kaphattak.
Aki kiemelt figyelmet fordít a magas futásteljesítményre, annak a Goodyear EfficientGrip a Sava Intensa SUV kell választania. Mindkettő kevésbe kopik, de vizes úton gyenge eredményt produkálnak.
Már kaphatóak a Continentál új technológiájával készült öntömítő gumiabroncsok, igaz egyenlőre korlátozott a méretválaszték, de várható a szélesebb körű forgalmazás is. Alább olvashatóak a technológia jellezmői:
ContiSeal™ egy ragadós és viszkózus defektmegelőző tömítőanyag, amely a futófelület és a vállrész területén az abroncs belső falát borítja.
Abban az esetben, ha egy tárgy átszúrja a futófelületet és nem okoz 5 mm-nél nagyobb lyukat, a tömítőanyag körbeveszi és hozzátapad a defektet okozó tárgyhoz, amely szinte azonnal megakadályozza a levegő kiáramlását a keletkezett résen keresztül.
Jellemzők:
- Eltömíti a keletkezett lyukat az abroncs futófelületén és a vállrészén, ha a sérülést okozó tárgy átmérője nem haladja meg az 5 mm-t.
- Ha a defektet okozó tárgyat eltávolítjuk az abroncsból, a ContiSeal™ réteg azonnal eltömíti a rést.
- A defektet követően sem az azonnali megállásra, sem az abroncs azonnali cseréjére nincs szükség. Ettől függetlenül, sérülés vagy defekt esetén a ContiSeal™ technológiával ellátott abronccsal is el kell menni szakértőhöz, amint lehetséges. Ugyanis a szakértőnek kell eldöntenie azt, hogy szükséges-e ill. lehetséges-e a javítás vagy nem (pl. Ha a keletkezett sérülés átmérője meghaladja az 5 mm-t ).
- Normál körülmények között, a ContiSeal™ technológiával ellátott abroncsok teljesítménye teljesen megegyezik a hagyományos abroncsokéval.
- Le- és felszerelési szempontból a ContiSeal™ abroncsok nem különböznek hagyományos társaikétól.
A ContiSeal™ technológiával ellátott abroncsok oldalfalán egy teljesen egyértelmű jel található, amely arra utal, hogy az abroncs ilyen rendszerrel van ellátva. Ezek az abroncsok teljesen kompatibilisek azokkal a keréktárcsákkal, amelyek normál kereskedelmi forgalomban kaphatóak.

Még több információ és a jelenleg kapható méretválaszték megtekinthető a Continental oldalán: Contintental ContiSeal
Biciklire téli gumi? Hogyne! Igaz nem hazánkban (legalábbis még nem volt hasonlóhoz szerencsém), de bizony erre is van megoldás. Nemrégiben találtam pár érdekes képet a www.icebike.org odalon. Íme:











Van tehát hólánc, kifejezetten biciklire tervezve, és bizony szöges bicikli abroncs is.
Sokszor szokták tőlem kérdezni, hogy hová kéne felszerelni a kevésbé kopott abroncsokat. Előre vagy hátra? Elég megoszlóak erről a vélemények, interneten is lehet olvasni sok mindent ezzel kapcsolatosan.

Kép forrása: (adac.de)
A túlzóan eltérő kopást első és hátsó tengelyen lévő abroncsok között meg lehet előzni, ha az első és hátsó kerekeket körülbelül 10.000 kilométerenként felcseréljük. így nagyjából egyformán fognak kopni a gumik. Ha viszont mégis választani kell, akkor célszerű a nagyobb mintamélységgel rendelkező abroncsokat hátra felszerelni (ADAC tanácsa is).
A gyakorlat azt mutatja, hogy a hátsó kerekek állapota nagyban befolyásolja a gépjármű irányíthatóságát. Az első kerekek megcsúszása csak az autó egyenes irányban való megcsúszását eredményezheti, míg a hátsó kerekeké oldal irányban történő elmozdulást eredményez. Tény viszont az is, hogy az első kerékmeghajtású kocsik nehezebben fognak indulni csúszós úton, de inkább legyen nehezebb az indulás és biztonságosabb a közlekedés.
A tulaj elmondása szerint a kocsi elejének ütközött egy másik személyautó. Ez lett az eredménye:



Sajnos itt már nem lehetett mit tenni, még az abroncs pereme is sérült.